2017. július 1.
XV. évfolyam 7. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
A MEK-ről letölthető művek
Munkatársaink Honlapjai


Ajánlott Honlapok
Volt egyszer Magyarország,
és benne egy büszke nép.
Lélekben megtörettek,
s ki akollá szűkült ég
alatt lapít, ki retteg,
behúzva gatyakorcát.

Volt egyszer, hol nem volt,
egy lepusztult főváros.
A házfalakon málló
korom, kétszer négysávos
út mentén buszmegálló,
s aszfaltra száradt húgyfolt.

Hol volt, hol nem, egy utca.
Egy bérház kapualja,
hol csávó lép olajra,
míg a stricik kávézó
teraszán lesik a kérót,
tejel-e már a buksza?

Ahogy most van, nem úgy volt.
Piacon francia sajt,
értelmiségi prosztó
Audival visz kiscsajt,
míg a szórólap-osztó
aluljáróban smúzol.

A vén nyuggernek csúfolt
szomszéd Rózsika néni
- álla kissé borostás -
a függöny mögül nézi,
jön-e a pénzes postás,
pincsije kabátkát hord.

Nem úgy van, mint volt, ma már
nem állapotos a lány,
legfeljebb néha terhes.
A gender neme talány,
öntestébe szerelmes,
bodyzik és epilál.

Nem úgy van már, ahogy rég.
Ki ellenség, nem téma:
jobban gyűlöl, mint mi őt.
Bűnösök közt cinkos, aki néha
én, te, ő vagy mi, ti, ők.
Megkoptak a pedigrék.

Nem úgy van, mint volt régen.
Agyakba vetnek gyomot,
álmaid széjjelhordják,
eltapsolják vagyonod,
meglopnak hitvány hordák,
s eltűznek balfenéken.

"Hol lesz, merre lesz, most még
nem tudom", és a kávé
is állott, érzem kihűlt,
csersav-savanykás levét.
A ma még ügyesen tűrt
lét holnap körmömre ég.

           Molnár Jolán
          Volt egyszer
Fövényi Sándor
Borotvaszélben
Uram, úgy elhevernék már a réteden,
mert sikolyra fent kés az életem,
elég a stigma, nincs hely a bal karon,
ujjam végigszalad a sok varraton
– száz halálom fakó fogsorán –,
s borzol buta dallamot, e vére-buggyant zongorán.

Én másképp látok, másképp ítélek,
más az utam, amin megyek,
szememben sosem kért megváltó fények,
pedig sötétben élek, akár a gyűlölet.
Jó, vagy rossz? Hasadok, mint az óceán kérge,
mikor a Nap belegurul kékes köldökébe.

Mit tettem eddig, mit nem, kit érdekel,
öreg szívem, acélsarkantyús csillagom,
mely fáradt szikrákat pattintva ég el,
ha dühömbe meghalni hullatom.
Jó, vagy rossz?
Mint esőgöröngy a szárítókötélen
billegek erre-arra, borotvaszélben

Sándor...

A kiérdemelt mély tisztelet a költőnek és mindannyiunk szeretete az utitársnak segítsen a mielőbbi gyógyulásban.
„…az a végzetes tulajdonságuk,
hogy tárgyi feltételek híján is,
pusztán a félelem erejénél fogva
elő tudják hívni azt a veszedelmet,
amitől félnek”
(Bibó István)

Hát csak adjatok tippeket azoknak,
akiket rettegéstek éltet!

Fedjétek fel előttük,
mitől tartotok titkon,
s általuk fenyegetővé  
válnak a vélt veszélyek.

Fessétek az ördögöt a falra, 
s ettől majd újabb ördögi trükk jut 
eszükbe az ülésteremben.

Félelmünkre játszva
teszik hihetővé,
ami hihetetlen.

Félelmeink puzzle-szeletkéiből
könnyűszerrel tudják összerakni
a Rettegés Birodalmát.

Miért is ne, ha hagyják?   


Baranyi Ferenc
Félelmek
(Hová lett kelet büszke Párizsa?)

"Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,"
s álltunk ketten a mának peremén,
a nagy Költő s Én: jelentéktelen.

Épp az Andrássy út sarkánál álltam,
míg Ő Szajnája felé ballagott,
s korgó gyomortól homályos szemem
olcsó párizsiról álmodozott.

Láttam, ahogy súlytalanul lebeg,
lába már nem e világban haladt,
s éhező koldusként kéregetve:
üres volt kezemben a nyűtt kalap.

Hová tűnt kelet büszke Párizsa,
mely a Nyugat népének nevelt Adyt?
Mára fák helyett hajléktalanok
szegélyezik a járdák árnyait.

Taposott cipők topognak ázva,
esténként szatyros nyomor kóborol;
fázva, kukák árnyékába bújnak,
mentő vijjog: megfagytak valahol.



M. Laurens
Pesten járt az ősz
Elmennek mind a könyvek.
Nélkülük talán könnyebb.
A percet fürkészem. Gondom
ásító, néma polcon
lebegő magányba ha belefojtom
heverhetek a csöndben
aszott, eleven deszka,
üresbe öltözötten.
Legyintek a kihűlt szavakra,
mi fájt – a pusztulás – öröm.
Távozz el letűnt gyönyöröm,
mind, amit bírtam, a volt,
maradjon örökre holt!
Könnyen intek:
– Na, hess, el velük!
Nem követi borús tekintet
hulltukat. Kosárban, zsákban
piacra, sznob lakásba,
kötetek vándorolnak az elmúlásba.
– Lexikonja hány van? –
kérdi. – Két métert kiad?
– Hadd vigye, bár érte semmit sem ad! –
s menetelnek némán a könyvek,
május madonna-arca
felfeslik, bamba barka,
hunyorgó, lomha fények
hivalkodni megérnek,
mi halott volt, rőt életre kelve
a céda égig lövell.
Csak a könyvek vonulnak
szótlan sorokban el
pokolra, mennybe.

A túlvilágnak támadt olvasgatni kedve?



Lehoczki Károly
Amikor a nyolcvannyolc éves író
a könyörtelen tavaszban leselejtezi könyvtárát
                  Valahol valakik énekelnek,
szomorú dallam száll a csend fölött,
bús dala az eltűnt reménynek
sír az adyendrés zsellérföldeken,
és dübörög proletáros dühvel
józsefattilás külvárosoknak
ónszürke betongettói között.
Az írástudók bénán hallgatnak,
hogy ne süllyedjenek mocskos hazugba,
és szalmát sem mernek keresztbe tenni.
Ha nincs út, lehet előre menni?

Ez itt és most a változás kora,
egyre csökken a táv és az idő,
s magát mint lehetőség kínálja.
Nem mondhatjuk, hogy el nem érthető!
A régi rögtől el kell szakadni,
törjön meg a halotti némaság,
a csodák korát most kell megnyitni,
moccanjon a teremtő akarás,
akkor is, ha véres szilánk hullik,
mert a szárnyalás több, mint a semmi.
Új utakon kell előre menni!

Már semmit sem érnek a nagy szavak,
ha a jövő ismét a múlt marad.
Üvölt a csönd, tombol az ősharag
bennem, s a szív a kíntól megszakad.

Szeicz János
Üvölt a csönd
Nehéz annak, aki nem figyel
a vadorzók óráiban, nem ismeri
védtelensége szánalmas határát.

Ha nem erősödik meg a váratlan
mozdulatoktól, elrejtőzik a hibbant
évszakok vészjósló ege alatt.

Ha kihalt utcák porába süpped a lépte,
és teljesületlen vágyait a tehetetlen
falakról csorgó veríték siratja el.

Elpuhul a világ a lapulásban. Kövek
és állatok a zsarnok idő képmását viselik
álarcként. Az elhalasztott cselekvések

láttán kinek a szemében gyullad fel
a döbbenet fénye? A szégyen bódulatában
ki látja meg a szánalom-virágokat?
Pethes Mária
Lapulás
                              A folyók nem váltanak útlevelet.
A medence hívó ölébe árad ki-be az emberrengeteg,
a szél a határokon át sodorja az aranyat és a szemetet.
Egyik nagyapám minden őse Vereckén át, lóháton jött ide,
a másik a messzi idegenből, csak azért, hogy legyen kenyere.
Az egyik harcosan, büszkén, dacolva, fogyva, megverve, győztesen,
hitte e föld csak övé, s volt, hogy hitében nem bíztatta senki sem;
váltott hitet, majd sokszor királyt, túlélt mindent , azt, mit már nem lehet
- a másik bottal bírta rá fiát: változtasson nyelvet, nemzetet.
A folyók nem váltanak útlevelet.
Kevercse most e két régi szülőnek, hol kétlem, hol bízom a mát.
Helyettem mások hiába beszélnek, hiszem csak mit sok szemem lát.
Határ közel, határ távol, vagyok egyszerre ott túl és ideát,
benn lélekben mindig velem jönnek, rajtuk át, velük látom a mát.
A szél a határokon túlról sodorja ismét az elszánt tömeget,
a medence hívó ölébe árad, egyre árad az emberrengeteg.
A folyók nem váltanak útlevelet.


Fetykó Judit
A FOLYÓK
Huszonnyolc szempár vakuja villan.
Sötétkamráik mit hívnak elő?
Próbálom szebben, próbálom jobban,
mert a benyomás fontos, de félő,
hogy a kép mégis homályos emlék.
Szavaim zengi gyermeki visszhang,
a pálya, a tér. Ha meg kitérnék,
mit érne tudás, becsület és rang.
Csak szeretettel, mély alázattal
el nem fásulva érdemes tenni!
Bízni kell bennük, mert ki fiatal,
oly hamar felnő, és kérdi: mennyi
benned a régi elhivatottság?
Lélek-vasaddal vértezve jársz-e?
Értünk küzdesz-e? Győz az igazság?
Szebb jövőt látsz-e? Mit adsz kezébe
ügyes fiamnak, kicsi lányomnak?
Egész népemet soha nem fogom!
Nem látok jövőt, hiába nyúznak.
Hit a tanítás. Hiszem, s tudom.

Nagy Antal Róbert
Egy tanító válaszol
.........
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
klasszikusaink
4. oldal
gondolatok
5. oldal
könyvajánló
Baranyi Ferenc: Félelmek
Fetykó Judit: A folyók
Fövényi Sándor: Borotvaszélben
Lehoczki Károly: Amikor...
M. Laurens: Pesten járt az ősz
Molnár Jolán: Volt egyszer
Nagy Antal Róbert: Egy tanító válaszol
Pethes Mária: Lapulás
Szeicz János: Üvölt a csönd

A. Turi Zsuzsa: Solaris
Albert Lőrincz Márton: Fekete lovak
Asperján György: Öreg költő dala
Bodó Csiba Gizella: Kérdőjelek
Bokros Márta: Nosztalgia
Csepeli Szabó Béla: Forgószél
Debreczeny György: a trágyadombon
Dél Tamás: Az öreg eb
Hajdu György: Álnév
Jóna Dávid: az egyetlen fény
Kamarás Klára:
Történelmi igazságunk…
Kaskötő István: Számadás
Király Gábor: Népfelség
Kolev András: Otthon
Koosán Ildikó: Nyári versek
Lelkes Miklós: A nyár felé
Nagy L. Éva: ha majd
Nógrádi Gábor: Ráczné pintye
Ódor György: Otthontalanul
Pethő N. Gábor: Spleen
Rada Gyula: Enter
Soós József: Virrad
Szegő Judit: Fekete kendőben
T. Ágoston László: Nyúlház
Thamássy Nagy Géza: Szabadságtervem
Tiszai P. Imre:
Möbius-szalagon sétálva
Umhauser Ferenc: Rendszerváltás

Krudy Gyula
elbeszélések
Asperján György
rovata
Debreczeny György
új verses kötetei
Haydn - Scherzando